Kattintson
H-P: 08-18 óra között érhető el.
Kattintson
Rövid időn belül válaszolunk.

Koronavírus: Dr. Tóth András segít ellátni a betegeket

Dr. Tóth András a koronavírus osztályon is segít

Szerző: Bónusz Plasztika

A koronavírusos fertőzöttek ellátásban is segítkezik Dr. Tóth András, hogy a lehető legtöbb segítséget nyújthassa a jelenlegi helyzetben a betegek ellátását illetően. 

Dr. Tóth András a koronavírus osztályon is segít

Melyik kórházban segít ellátni a koronavírusos betegeket? 

“Balassagyarmaton a Kenesei Albert kórházban segítek a koronavírusos betegek ellátásában. A kórházban jelenleg a belgyógyászati osztály lett átalakítva a koronavírusos betegek miatt, így a kórház többi része ugyanúgy üzemel. Jelenleg elegendő a hely a fertőzötteknek, hiszen most 12 koronavírusos esettel van dolgunk, és 2 ember gyógyulófélben van az intézményben. Persze, a kórházban megoldható a bővítés, ha az a későbbiekben szükséges lenne. Egyelőre itt nagy a mozgás, hiszen több megyéből is érkeznek hozzánk gyanús esetek, illetve tőlünk is sokakat áthelyeznek. “

 

Milyen felszerelést kapnak a betegek ellátására? 

“Az orvosok és az ápolók teljes felszerelést kapnak a betegek ellátása közben, ami azt jelenti, hogy biztosított a kezeslábas védőfelszerelés, lábzsák, speciális szemüveg, maszk és kesztyű egyaránt. Nincs hiány semmiből. “

 

Mennyire súlyos betegekkel foglalkozik? 

“Az intenzíven tartózkodó betegeket én nem látom el, csupán a gyanúval érkező betegekkel és a többi nem súlyos fertőzöttel foglalkozom. A súlyos betegek alatt már olyanokat kell érteni, akik lélegeztető gépen vannak, hiszen a koronavírus a tüdő szöveteit roncsolja. Éppen ezért alakul ki nehéz légzés, majd egyes esetekben a tüdő teljesen összeomlik. A súlyosabb tünetek általában 1-2 héten belül jelentkezhetnek és 3 hét után vannak gyógyult esetek. Gyógyultnak az az ember tekinthető, akinél a betegség lefolyása után 3 teszt is negatív. A gyógyultak között egy 70 év feletti is volt már, így az idősebb korosztálynál egyaránt történhet gyógyulás. “

 

A betegek milyen ellátást kapnak, milyenek a körülmények? 

“Minden beteg ellátására megvannak a megfelelő eszközeink, van elegendő védőruházat, lélegeztetőgép, fertőtlenítőszer. Mindenki esetében azon vagyunk, hogy meggyógyuljon és elkerüljük a további fertőzéseket.” 

 

Teljesen el vannak különítve a többi betegtől? 

“A koronavírus gyanúval bekerült betegeket teljesen elkülönítjük, amely azt jelenti, hogy bekerülésük után a szűrést követően, az eredményig egy külön szobában tartjuk. Ez azért van, hogyha a gyanús esetekből beérkezők között csak egy fertőzött is van, a többiek ne kaphassák el. Ha az eredmény negatív, csak abban az esetben távozhat a kórházból a beteg, ha egy újabb tesztelés alkalmával ismét negatív az eredmény. Amennyiben a teszt pozitív, úgy a többi fertőzött beteghez helyezzük át, ahol már nem szükséges a teljes elkülönítés.”

 

Napi hány órában kell egy műszakban lennie? 

“Ugyan még emberhiánnyal nem kell számolnunk a kórházban, így is sok a munka, hiszen egy váltótársam van. Így háromszor 24 órában vagyok a koronavírus osztályon, amely azt jelenti, hogy hétfőn, szerdán és szombaton 24 órán keresztül vagyok ügyeletben. “

 

Hogyan történik a napi szűrés a be és kilépést követően a kórházban? 

“A kórházba érkezett gyanús eseteknél már a mentőben megtörténik a speciális fertőtlenítés. Ezután elkülönítjük teljesen, egészen a teszt eredményének megérkezéséig. Ha a teszt negatív a beteg természetesen állapotától függően távozhat, különböző speciális fertőtlenítés nélkül, hiszen nem érintkezett olyan személlyel, sem tárgyakkal, amelyek fertőzöttek lettek volna. Az orvosok és ápolók természetesen ugyanúgy betartják a szükséges higiéniai előírásokat és a védőfelszereléssel biztosítjuk magunkat a fertőzés elkerülésére. Természetesen minket is folyamatosan tesztelnek a vírussal kapcsolatban, és minden esetben egy igazolást állítanak ki a negítv tesztekről. “

 

Valóban csak az idősebbekre és a krónikus betegekre veszélyes a vírus? Mit tapasztalt ezzel kapcsolatban? 

“Ők azok, akik veszélyeztettettek, sokkal könnyeben elkapják és súlyosodnak a tünetek. Náluk várhatóan nehezebb a gyógyulás folyamata, hiszen a szervezetük nem olyan ellenálló, mint egy fiatalabb, egészséges emberé. Éppen ezért az idősebbek és a krónikus betegek között történt eddig leginkább haláleset. Volt azonban egy 45 éves rendőr, akinél csupán enyhe magas vérnyomást diagnosztizáltak, sajnos ma már az intenzíven van lélegeztető gépen. Hiába mondják, hogy az emberek nagy részénél tünetmentes a vírus, vagy nem olyan ártalmas a fertőzés, nem tudhatni, hogy kinél, hogyan jelentkezik.” 

 

Hogy látja, meddig tart a vírusveszély? Meddig kellene karanténban lennünk? 

“A vírusveszély a pozitívabb összefoglaló szerint 2 hónap lesz, de valaki azt mondja inkább 4 hónappal kell számolni. Nem lehet megmondani egyelőre. Mindenki azon van, hogy a betegek száma egyre kevesebb legyen, majd végül elnyomjuk a vírust teljesen. A karantént ugyan még nem fogalmazták meg teljesen kijárási tilalomként, de mégis arra intenék mindenkit, hogyha teheti ne menjen sehova. Ezzel óvjuk magunkat, és elsősorban az idősebbeket. Budapesten és környékén jelenleg sokkal nagyobb a veszélyhelyzet, mint vidéken, és a kisebb településeket. Ettől függetlenül ugyanúgy érvényes a kijárási korlátozás, és mindenki vegye komolyan!”

 

Mit tanácsolna a vírus elkerülésére? 

“Tartsuk be a szükséges higiéniai protokollt. Mossunk kezet minél gyakrabban, bármilyen dolgunk van. Használjunk kézfertőtlenítőt és figyeljünk oda, hogy ne nyúljunk a szájunkhoz, arcunkhoz késmosás nélkül! “

 

Valóban fontos a maszk használata? 

“A WHO közleménye szerint úgy szól, hogy annak, aki egészséges nem szükséges a maszk hordása. Én azt tanácsolnám, hogy mindenképp használjunk maszkot a többiek védelme érdekében. Lehet, hogy magunkat nem tudjuk megvédeni vele, de ha már mindenki hordja, a fertőzés sokkal inkább elkerülhető a maszk használata mellett. Így, ha boltba, gyógyszertárba, postára vagy olyan helyre megyünk, ahol többen vannak, mindenképp hordjuk. Sportolás közben a szabadban, autóban ülés közben nem kell hordani, hiszen olyankor egyedül tartózkodunk kis helyen. “
 

Hírek, újdonságok

Elit Forma Kft.

Időpontkérés
x Kérje ingyenes konzultációnkat most április 26-ig!